2021.09.20. – Szenior tenisz kurzus kezdőtől a haladóig

Szeptember 20-tól minden hétfőn 11 órától ismét teniszezni hívlak Benneteket!

A tenisz life-time sport, ami azt jelenti, hogy egész életed során élvezheted, játszhatod, persze mindig az edzettségi állapotodnak megfelelően. Ma az is a tenisz mellett szól, hogy szabadtérben űzheti, covid-barát sport, ahol a társunk illetve az edző tőlünk távol helyezkedik el. Előnye továbbá, hogy lakóhelyünk közelében lehetőség van a tenisz gyakorlására, eszközigénye nincs, az ütőt és a labdákat biztosítjuk a résztvevők számára.

Az edzések 50 percesek, az edző Varga Zoltán aki sok éve tanítja a teniszt minden korosztálynak, kisgyerekektől idősekig egyaránt. A covid előtt már egy szenior csapatunk rendszeresen edzett Zolival, most itt a lehetőség hogy a régiek folytassák az edzéseket és arra is, hogy új kezdő csoportot indítsunk.

A programot most az Emberi Erőforrások Minisztériuma „Fitt, Egészséges Nemzetért Tárt Kapus program” keretéből részfinanszírozzuk, így az a szokottnál is kedvezőbb áron elérhető, a részvételi díj 1000.- Ft/alkalom. A kurzuson való részvételhez 10 alkalmas bérlet megváltása szükséges. Az órák október 20-ig szabadtérben, azt követően fűtött teniszsátorban lesznek megtartva.

A résztvevők a pályázati program keretében Inbody testösszetétel-mérésen vehetnek részt a kurzus kezdete előtt és a végét követően, ehhez egyéni időpont-egyeztetés szükséges.

Itt jelentkezhetsz: